3. RÉSZ

BONYODALMAK
~ Hiro

            Épp a bárban voltam. Ruki is ott volt, az új szomszédom a koliban. Odébb hívott a bárpult mellé beszélgetni. Azt mondta, menjünk a leltárba, mert túl nagy a zaj. Követtem.
            – Hiro… – kezdte, mikor bezáródott az ajtó – Mit gondolsz rólam? – kérdezte őszintén.
            – Ööh… Hát kedves és megértő vagy.. meg poénos – szóltam mosolyogva. Halványan, de ő is elmosolyodott.
            – És mit gondolsz Renről? – leblokkoltam. „Miért kérdezi?”
            – Hát.. laza, magabiztos, nagymenő srác…
            – Hiro! – szólt élesen Ruki és megrázta a vállaim.
            – Hm?
            – Én… – valamit mondani akart – Miért? Miért nem veszed észre, hogy Ren kihasznál?!
            Csak álltam és mereven bámultam. „Micsoda?! Ezt nem értem. Ren és én titokban jöttünk össze. Bár Ruki a közeli barátom, de honnan tud rólunk? És mi az, hogy Ren kihasznál?”
            – Ezt meg.. Honnan veszed? – kérdeztem döbbenten.
            – Figyelj jól! Elmondom az egészet… – kezdte – Este volt. Épp egy kajáldából húztam vissza a koliba. Mögöttük haladtam. Pontosabban Ren, Naoki és Nowaki mögött. Hangosan nevettek valamin. Aztán Ren kivette a cigit a szájából és azt mondta: „Heh, nade komolyan… Annyira szeret engem, teljesen belém esett… Jaj, emlékeztek a kis Shinre?! Ő is folyton rámakaszkodott. Édi-bédi kis szobatárs lett belőle. Azok az álmatlan éjszakák… Eddig Hiro tetszik a legjobban. Akartok fogadni?” Ezután egészen a kollégiumig röhögtek és mocskos dolgokról beszéltek. Én mondom, Hiro, szabadulj meg ettől az alaktól! – nézett aggódó arccal.
            Teljesen ledöbbentett a hír. Olyan mérges voltam, hogy rögtön felhívtam Rent.
            > Szia Hiro, na megjöttél?<
            – Rohadj meg, ahol vagy, te bunkó paraszt! Vége! Jó éjszakát! – ordítottam dühömben és lecsaptam a mobilom. Ruki rémült fejjel bámult. Fura érzés, amikor nálam idősebbek így néznek.
            – Ez.. kegyetlen volt – mondta. Értetlenül pislogtam. „Hiszen ő vett rá, hogy csináljam ezt…” – Hiro? – elfordította a fejét.
            – Tessék?
            – Tudod, én semmit nem kérek, csak egy dolgot… Már régóta ’ismerlek’. Sokszor láttalak az utcákon, a bárban, a parkban. Csak úgy vélatlenül. És véletlenül pont a te szobád mellé kerültem… És lehet, hogy ez az egész nem csak véletlen. Hiro, én.. szeretlek. De tényleg.
            Újra leblokkoltam. „Nem. Nem hiszem el…” Majdnem elájultam. Ez kicsit már sok volt…
            – Hiro, én nem erőltetlek semmire. De tudni akarom az igazat – én a falhoz hátráltam, ő pedig megtámasztotta a kezét. Őszintén nézett rám – Érzel valamit irántam? – kérdezte, majd a feje lassan közelített. „De én…” Én is közelebb hajoltam. Szinte egyszerre értek össze az ajkaink. A csók egyre gyorsabb és szenvedélyesebb lett. Alig bírtam abbahagyni.
            – Mmh.. Hiro. Szeretlek. De mostmár menjünk… - nézett rám vigyorogva.
            – Ööh.. – kezdtem zavartan.
            – Ó, persze, mi nem járunk.. Gomen’ csak beleéltem magam.
            – Izé, semmi gond.. Tudod, te nagyon jófej vagy – mosolyogtam rá, azzal elindultunk.