Támad az Akatsuki

   Borús volt az idő és egy kicsit az eső is csepegett. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ellenség járt erre. Már csak a drámai háttérzene hiányzott. Feltűnőek voltak, főleg, hogy fekete-vörös egyenruhában mentek mindenhová. Gyanús... Valamelyik nap egyedül láttam a fehér hajút. Gondoltam kifigyelem, de észrevett.
   - Gyere csak elő, tudom mióta követsz, de gondoltam... ne keltsünk feltűnést. Nos, mit akarsz?
   - Ellenség vagy, hagyd el a falut a társaiddal együtt, különben nem lesz jó véged.. - szóltam vissza magamhoz nem méltóan, hiszen sosem védelmeznék másokat magamon kívül, de erre csak nevetni kezdett. Egyik kezét a vállamra tette, a másikkal a hasát fogta annyira nevetett.
   - Hahahaha! Eh.. na ne! Eddig ez a legjobb amit hallottam! - megveregette a hátam, majd megigazította a haját - Figyelj ide... "Uchiha öcsike" ... - újból rátört a nevetőgörcs, kezdtem unni magam - Háh.. na jó, jó.. Szóval csak annyit kérek, hogy... ne báánts! - vigyorogva elkezdett szaladgálni körülöttem. Na jó, ki ez a lúzer?!
   - Elég legyen! Hogy hívnak?!
   - Óóh - gonoszan vigyorgott - , kell a nevem? Talán bejövök neked és fel akarsz venni a híváslistádra? - felvont szemöldökkel bámultam, majd nekidobtam egy kunait, de ő könnyedén kitért előle.
   - H-hmm... A nevem.. Hidan. Éés... - gonoszul elmosolyodott - ki akarlak nyírni!
   Pislogva néztem rá, majd bamba fejjel feleltem halkan:
   - Az.. nem fog menni... - majd eltűntem.. utólsó pillantásokat vettem a falura, és eltűntem a semmiben.