6. fejezet

Koncert

           - Elegem van a suliból! – morogtam egymagam a szobámban, és a földhöz vágtam a füzetem, majd az ágyamra dőltem és a plafonom néztem, ami szintén tele volt poszterekkel. A macskám érdeklődve rámugrott, és az arcom piszkálta játékosan. Halkan nyögve felültem, a falnak támasztottam a hátam és megölelgettem – Kurooo… Miért nem tudsz beszélni? – néztem a macskám nagy szemeit, aztán az orrom az övének nyomtam. Nagyon imádom Kurot. Mindig megnyugtat. És bár a szobámban tartom, nagyon ügyes kis vadász. Olykor elmegyek vele kirándulni, és ahhoz képest, hogy macska, elmondhatom, nagyon hű hozzám. Nézhettek hülyének, akkor is az egyik legjobb barátomnak tartom. Valamikor nem értjük meg egymást, de ettől függetlenül úgy érzem ő is kedvel. Hiszen már évek óta megvan. Még egy nyári utazás során találtam újszülöttként, amikor pár régi barátommal 8 évesen felfedező túrára mentünk egy erdőbe. Különös volt.
           Kuro dorombolni kezdett, ahogy a gondolataim végéhez értem. Mintha csak a fejembe látott volna. A hasát simogattam. Most olyan vékony volt. 1 éve nem születtek kismacskái. Igaz, nem sokat jár el itthonról tudtommal. Az ideje nagy részét a családdal tölti. Mondjuk, amikor nem vagyok itthon, fogalmam sincs, hogy kiengedik-e világot látni. Na mindegy. Hagyjuk Kuro élettörténetét, most az a fontos, hogy holnap van a koncert. Nem tudom, mit kéne felvennem. Rengeteg sexpotos cuccom van, mert szeretem a jrock stílust, bár az átlagos öltözködésem egy kpopperéhez hasonlít. Suli után végül egy fehér sexpotos ing és egy fekete, helyenként szakított farmer lett az eredmény. Erre egy zipzáros, vörös-fekete csíkos, hosszú kapucnis felsőt húztam, mert hát azért még hideg van, csak március elején járunk.
            Kita este 6ra ért a házunk elé. Szóltam anyának, hogy későn jövök, de nagykorúval leszek. Persze ő látni akarta, hogy mégis kivel, de gyorsan leléptem. Kita végigmért, ahogy kiléptem a kapun. De én is őt. Zsebre tett kézzel állt, egyenes szárú helyenként szaggatott fekete farmerban, amin volt pár felirat és egy nagy fekete kapucnis felső volt rajta, a hátán LM.C logoval..
            - Bent meleged lesz – ez volt az első mondatom hozzá. Ő felém nézve fentebb húzta a pulcsiját.
            - Fehér ujjatlan ing. Szerintem jó leszek így – vigyorgott.
            - Milyen ironikus, hogy szinte ugyanolyan ruhákban vagyunk… - jegyeztem meg gyanakvóan. Kita csak mosolyogva megvonta a vállát. 1 és negyed óra volt, mire elértünk a helyszínre. A maradék időben próbáltunk bejutni. Nagyon szerettem volna előre kerülni, de nem sok esélyünk volt. A színpad előtti 5 méter már tele volt emberekkel.
            Kita hirtelen elkapta a csuklóm és magáhozhúzott, de úgy, hogy a mellkasunk majdnem összeért. Én azonnal tiltakozni akartam, de Kita a sötétben picit belémrugott, úgyhogy vettem az adást. Ezt Keijivel is eljátszottuk már. Kita kapucnival a fején közelebb hajolt az arcomhoz. A körülöttünk lévő lányok felsikítottak. Kita kis idő múlva elhúzódott. Természetesen nem történt semmi, de ez a fényviszonyok miatt nem látszódhatott. Kita előre nézett pókerarccal, ahol még többen kezdtek visongani. Látták, hogy japánok vagyunk. A sok fangörcs következménye az lett, hogy előrébb engedtek minket, mert ha léptünk, ők is rögtön arrébbléptek, hogy megnyissák az utat. Érdekes. De ez a módszer mindig bejön. (Persze csak ilyen helyeken és főleg, ha húzottszemű vagy. De azért te ne próbáld ki!) Végül az első sorban landoltunk. Annyira örültem. Alig vártam, hogy lássam Mayát. Közben volt 2 lány mellettem, akik japánul próbáltak összerakni egy mondatot, de elég érdekes mondatokat kreáltak. A lényeg persze lejött. Azt kérdezték, hogy nézek-e yaoit. Azt mondtam igen, de nem sokat. Ez kicsit ironikus volt, mert felsoroltak pár címet és azokat például mindet láttam már. Úgy visongtak mellettem, pedig… nekem ez már szinte természetes volt. Minden műfajban láttam már animéket. Kita meg csak ott kacagott mellettem a válaszaimon.
            Nyolc órakor az egész terem elsötétült és mégnagyobb kiáltozások hangoztak fel. A sötétben láttam, ahogy kijönnek a srácok a színpadra. Csodálva néztem fel Mayára, amikor felgyúltak a fények. A nagy zaj lassan elhallgatott, mikor a mikrofon a fülnek kellemetlen hangot adott ki. Maya mosolyogva köszönt, hogy „Jó estét”. Magyarul mondott pár mondatot, bár nem mind volt helyes, viszont volt egy japán tolmács is. Na neki is kevés volt a magyar tudása, hogy mindent jól lefordítson. Én hálistennek mindent megértettem, sőt sokszor kiabáltam is japánul, ahogy Kita is. A zenéket együtt énekeltük végig, legelöl ugrálva. A műsor vége felé, amikor már teljesen le voltunk izzadva és Kitán meg rajtam sem volt már felső, csak ing, Maya felém nyújtotta a mikrofont. Megállt bennem a vér. Kita mosolyogva veregette meg a vállam. Maya japánul azt kérdezte tőlem, hogy tudok-e japánul. Azt mondtam igen, Japánban nőttem fel. Maya boldogan boxolt a levegőben. Azt kérdezte, elénekelnék-e vele egy számot. Én erre csak döbbenten néztem és kinyögtem, hogy igen. Lopva Kitára néztem, aki sokatmondóan vigyorgott és bólintott. Én az izgalomtól remegve megfogtam Maya kezét, aki felhúzott a színpadra. Imádtam énekelni, de mások előtt sosem szerettem. Itt egy egész teremnyi ember volt, de Maya mellett elmúlt ez a lámpalázam. Csak őt néztem, és nem hittem el, hogy ott állok a színpadon, hogy ő engem szólított meg… és hogy vele fogok énekelni.
            Hirtelen leguggolt Kita elé és odanyújtotta a mikrofont, miután megkérdezte, mit énekeljünk. Kita féloldalas mosollyal Maya szemébe nézett. Azt mondta, ’Punky Heart’ és felnézett rám. A számmal azt formáltam, ’arigato’, és megdöntöttem a fejem kicsit. Valahonnan tudta, hogy ez a kedvenc számom. De erre most nem is figyeltem. Pár kiabálás után elindult a zene. Mindenki csápolt és sikítozott. Kitára néztem. Ő csak a színpadon pihentette a karjait és mosolyogva nézett felém. Boldogan visszanéztem Mayára, aki vidáman mellém lépett és megkérdezte, tudom-e a refrént a másik szólamban. Bólintottam, hogy persze. Mondta, hogy rendben akkor azt énekeljem majd vele. A refrént. És hozzátette, hogy a szóló rész második fele a végén szintén az enyém, de majd rámnéz és felém mutat, ha jöhetek. Gyors improvizálás volt, féltem, hogy nem leszek jó, de rengeteg sikítást és tapsot kaptunk, reméltem ez nekem is szólt. Maya a vállam átkarolva mutatott be engem a közönségnek, és tapsot is kaptam utána megy fütyüléseket. Nagyon jól éreztem magam. Ahogy visszaugrottam a helyemre, láttam, ahogy Maya és Kita koccolnak egyet. Döbbenten Kitára néztem.
            - Ez mi volt, ismered? – pislogtam, ő meg csak valami olyasmit mutatott a kezével, hogy „félig-meddig”. Mivel nagyon nagy zaj volt, inkább nem beszéltünk, csak ugráltunk vagy csápoltunk és természetesen minden számot végigénekeltünk. A koncert végén Maya bejelentést tett arról, hogy egy vendégbandát is hoztak magukkal. Kita kicsit mintha nem örült volna ennek, vagyis inkább közömbösre váltott az arca. Nem tudtam, hogy ez most mit jelenthet. Viszont azonnal meg is érkezett a másik banda, aminek SHIVER volt a neve. Maya azt mesélte, nem rég kezdtek Japánban, és gondolta elhozza magával a turnéra, hogy bemutassa őket. Az énekes Aoki, a szólógitáros Shiro, a basszeros Shiki, a dobos pedig Setsu. Nekem nagyon szimpatikusnak tűntek, de Kitán már nem ezt láttam. Nagyon furcsa volt. Összenézett az énekessel, mire az gúnyosan félmosolyra húzta a száját. Bemutatkozott japánul, amit a tolmács magyarul is elmondott. Azt mondták, 3 számot énekelnek. Kíváncsi lettem volna, de Kita elhúzott a karomnál fogva. Viszont nem a kijárathoz ment. Hanem a backstagehez. 2 biztonsági őr állta el az utunk. Kita előkotort a zsebéből egy névjegykártyát így bemehettünk.
            - Ő velem van – mutatott rám, és a 2 őr bólintott. Én szóhoz sem jutottam. Kita ilyen fontos ember? A sminkesekhez sétáltunk. A zene beszűrődött, félig arra is figyelem, mert nem az a megszokott rock volt, inkább ilyen lágyabb változat, de nagyon tetszett.
            - Kita… később megmagyarázol mindent ugye? – kérdeztem idegesen nevetve, mire elvigyorodott, de nem válaszolt. A sminkeseknél ott volt Maya, aki amint meglátott odalépett és megborzolta a hajam.
            - Itt az ifjú tehetség – mosolygott rám – Kita mesélt rólad.
            - Kita? De… ti… hogy?
            - Haha… Már évek óta ismerem. 10 vagy 11 éves lehetett. Egy Osakában tartott koncert utáni napon épp sétáltam az utcán, és hallottam, ahogy ő énekli az egyik számom. Annyira megtetszett, még a hangja is jó volt a srácnak. Megleptem egy aláírt cd-vel. Amikor felnézett rám és meglátta, ki vagyok, nem kiabált, mint egy őrült, csak meglepődött és megkérdezte, hogy nem félek-e, hogy meglátnak. Sokat beszélgettünk még ott, egy jégkrémre is meghívtam. És hát azóta összebarátkoztunk. Nagyon rokonszenves kiskölyök. Gyakran beszéltünk neten, csak mostanában kissé elavult a dolog; de amikor megtudta, hogy jövök Budapestre, azonnal felvette velem a kapcsolatot. Mondta, hogy imádod a bandát és nagyon jól énekelsz. Nos örülök, hogy saját fülemmel hallhattam, valóban ideillő volt a hangod. Nem szeretnél ezzel foglalkozni? Én segíthetek – mosolygott és leült a székébe. El sem tudtam hinni, amiket hallottam. Olyan gyorsan történt. De természetesen bólintottam. Maya csak nevetett a reakciómon. Aztán előkeresett egy névjegykártyát és átnyújtotta – Ő jelenleg Angliában tanár, de én is tőle vettem leckéket, iszonyat jó. Esetleg a nyarad rászánhatod; profit csinál belőled – kacsintott.
            - Kö…köszönöm – nyögtem és átvettem a kártyát.
            Észre sem vettem, hogy ez idő alatt véget ért a SHIVER bemutatója, és már vissza is tértek. Kita nagyon komolyan dumált Aokival, de nem hallottam, miről, csak láttam őket messziről. A SHIVER többi tagja odajött hozzám és mosolyogva bemutatkoztunk egymásnak. Gratuláltak, mert ők is hallottak énekelni. Sokat beszéltem velük, aztán szóba került, hogy ők holnap is itt lesznek, kis koncertet tartanak egy klubban, tehát ha van kedvem, menjek el. Örömmel elfogadtam, mire Kita vissza is ért hozzám, mögötte Aokival aki komolyan nézett felém. Pislogtam rá és megdöntöttem a fejem előtte, majd bemutatkoztam. Ő meg elfordította a fejét és komoran másmerre nézett. Az volt az érzésem, valamiért nem kedvel. Értetlenül Kitára néztem és ő megszólalt.
            - 11 múlt, még haza kell érnünk, örülünk a találkozásnak, Maya – fordult az énekeshez, aki előtt én is meghajoltam még egyszer.
            Miután hosszasan elbúcsúztunk egymástól, a friss levegőre kiérve úgy éreztem, megfagyok. Pedig a felsőm is rajtam volt. Csakhogy nem kicsit megizzadtunk. Kita pulcsija jóval melegebb volt.
            - Cseréljünk? – kérdezte, de a válaszom meg sem várva levette a pulcsiját, szóval akkor már nem utasítottam vissza. Valóban jó meleg volt. Kita felvette az enyémet, aztán rámnézett mosolyogva és felrakta rám a kapucnit is, majd átrakta a karját a vállamon.
            - Most olyan vagy, mint egy sztár – vigyorogtam.
            - Én mindig is olyan voltam… - felelt teljes komolysággal, mire elnevettem magam.
            - Úgy értem… mint egy igazi jrocker. Illik hozzád ez a felső – vigyorogva oldalba böktem, miközben a parkoló felé mentünk – Üm… Kita megmondanád, miért jövünk ide? – vontam fel a szemöldököm. Ő felém fordult és a derekamat magához húzta. Lehajolt megint, ahogy a koncert előtt, és először megijedtem, de aztán éreztem, ahogy a fülemhez hajol.
            - Remélem, ez tetszeni fog – suttogta és elhúzódott, majd továbbment. Értetlenül néztem utána és követtem.
            - Tudod, néha nagyon buzis vagy – feleltem, mire ő felnevetett és megállt egy fekete nagymotornál. Meglepődve néztem a motorra, aztán rá – Ugye nem akarod azt mondani, hogy a tied?
            - De – hangzott a tömör válasz – És te most fel fogsz ülni mögém, és hazáig belém fogsz kapaszkodni – kacsintott és átnyújtott egy bukósisakot. Az állam is leesett.
            - EZ KIRÁLY! – visítottam és azonnal felpattantam mögé. Nevetve beindította a motort és egy fél óra alatt hazaszállított vele.
            Mikor hazaértünk, leszálltam és átnyújtottam a sisakot. Ő is levette a fejéről és fordult egyet, így most oldalasan ült a motorján. Boldogan néztem felé.
            - Nagyon jó este volt Kita, hálásan köszönöm. Sok minden kérdésem lenne, de… túl boldog vagyok most, és nem tudok másra sem gondolni, csak Mayára és… úr isten – megráztam a fejem nevetve aztán visszanéztem Kitára – Minden esetre köszi mindent, nagyon tetszett. És a fuvart is köszönöm – hajoltam meg kicsit. Láttam, hogy gondolkozik valamin, de aztán visszaült rendesen a motorjára, mosolyogva felém bólintott ő is.
            - Nagyon szívesen, máskor is – felelt és a sisakját feltéve eltekert.
            Nagyon megviselt az este, fáradtan léptem be. Anya fent volt még, valószínű engem várt.
            - Ó, hát itt vagy. Na milyen volt? – mosolygott és puszit adott a homlokomra.
            - Eszméletlen! Képzeld énekeltem Mayával a a színpadon és… uhh. Holnap mesélek, most hullafáradt vagyok – mondtam anyunak és mentem volna a szobámba, de anya utánam szólt.
            - Várj csak… Vettél LM.C-s pulcsit? Honnan volt rá pénzed? – kérdezte meglepve. Én is ugyanolyan meglepett arcot vágtam, aztán aggódva néztem magam elé.
            - Öööö… nem, ezt egy ismerősöm adta nekem… kölcsön. Mert nagyon tetszett – válaszoltam. Anyu egy ideig nézett felém aztán vállat vont és bólintott.
            - Rendben… Na akkor aludj jól kicsim – intett és a hálószobájába lépkedett.
            Gyorsan besiettem a szobámba. Kuro ijedten ugrott fel az ágyról és felém sétált a lábamhoz dörgölőzve. Azonnal levettem magamról a pulcsit és az ágyra dobtam. Az ajkamba haraptam. A fenébe, hogy elfelejtettem visszaadni. Mindegy, átöltöztem a melegítőmbe és bedőltem az ágyba. Kuro a párnám mellett heverő pulcsiba fészkelődött és lehunyta a szemeit. Újabb érdekesség. Kuro mostmár tutibiztos, hogy kedveli Kitát. A hátam mögött haverkodtak össze? Pf… Na, jóvan. Nem volt időm sokáig agyalni, mert elnyomott az álom. Furcsa álom volt.