10. fejezet

Új arcok

           Az klubban töltött idő alatt megismertem Kita barátait. A legélénkebb és legidősebb Renato, 21 éves, félig japán félig brit származású és Londonból érkezve látogatóban van itt egy hónapig. Jó barátja Kazuya, 19 éves, csajozós típus, pesti egyetemre jött tanulni. A harmadik srác pedig a Kitával egyidős Jin, aki egész határozott kisugárzású, és kora ellenére nagyon okos.
            Ren sokat mesélt Angliáról, figyelmesen hallgattam mindent, amit mondott. Azt mondta, meg is hívna engem egyszer. Erről azonnal eszembe jutott a londoni utam, de jobbnak láttam, ha erről nem tudnak.
            - Igazából.. - kezdte Kita - Minami kapott egy 4fős utat Londonba, és ha minden igaz a gondjaimra bízták - vigyorgott. Jelentősen felé fordultam és felvontam a szemöldököm.
            -Ez nem végleges, ugye tudod? - Kita erre felém fordult mosolyogva.
            - Nos... 'kaasan azt mondta nekem, hogy kell melléd egy nagykorú. Őszintén.. Kit terveztél? A legtöbb jó barátod veled egyidős, még nem múlt el egyikőjük sem 18 éves...  - itt a szavába akartam vágni, de észrevette és folytatta - Alex és Adam nyáron Amerikába mennek, nem lesz idejük, elhiheted. Más közelebbi nagykorút nem ismerek körülötted. A szüleid leszámítva természetesen.. - mosolygott elégedetten. A szavain elgondolkoztam és Budapesten valóban nincs sok felnőtt ismerősöm, főleg olyan nem, akive napi szinten beszélek. És Kitával valóban egyre gyakoribbá vált a találkozás. Már a suli utolsó heteit járjuk, és ha onnan nézzük, hogy február óta ismerem... az körül-belül 5 hónap. A gond csak az, hogy így is keveset tudok róla, mert alig beszél magáról. Ezt leszámítva viszont már megszoktam, hogy ilyen közvetlen velem és sokat hülyülök vele. A gondolatmenetem végére érve sóhajtottam a kezeim felemelve, hogy megadom magam, mire Kita vigyorogva megborzolta a hajam. A többiek rejtélyes  mosollyal figyelték a jelenetet, ami kicsit zavarba hozott.
            - Mi az..? - kérdeztem. Ren nyugodtam kortyolt egyet a poharából és megvonta a vállát.
            - Ha jól vettem le a dolgot, akkor 4 személyre szól az út. Ti megvagytok ketten. Még kerítsetek két embert, szívesen elszállásolom őket is. Tudod Kita.. - kacsintott - van nálunk elég szoba.
            Kita ezen csak halkan nevetett, számomra meg kiderült, hogy Kita barátai kőgazdagok, bár furcsamód Kita nem az. Ezután jöttek a sztorik Renato családi birtokáról. Ezt nagyon megkedveltem Renben. Imádom, ahogy sztorizgat, jól tud mesélni.

            Pár óra elteltével úgy láttam, ideje indulni. Már elmúlt 6 óra, és másnap suli, így nem akartam anyunak csalódást okozni. Elköszöntünk a fiúktól és hazasétáltunk.
            - Mondd... - már az utcánkban jártunk, amikor Kita megszólított - kiket hívsz még Angliába?
            - Hm.. - a kérdésén kicsit elgondolkodtam - Keit biztosan, de.. nem tudom, hogy kinek kéne adnom az utolsó helyet. Mercit nem engednék a szülei, Dioval pedig ..keveset dumálunk, tehát nem tudom, ki lenne rá alkalmas.. Hívjak meg valakit Japánból? Az egy kicsit necces lenne, nem?
            - Hát - Kita felém nézett - szerintem az lenne a leglogikusabb, ha Rennek adnád viszonzásképp. Úgyis 3 hét múlva megy vissza, és akkor már bőven nyári szünet lesz. Mit gondolsz? - Kita terve jól hangzott, végülis ez tényleg nagy szívesség, hogy vendégül látnak. Ráadásul ki tudja mennyi időre.
            - Tudod mit... Igazad van, neki adom. És ezzel.. meg is vagyunk - mosolyodtam el. Örültem, hogy ezt is sikerült megtervezni és alig vártam, hogy közöljem Keivel.
            A házunkhoz érve Kita megállt.
            - Én öm... üdvözlöm a többieket - mondta. Meglepve néztem.
            - Na mi az, nem is jössz be? Nnnamár nem mintha akarnám, csak ez nekem új.
            - Heh.. - grimaszolt - Jelenleg más dolgom van. De holnap úgyis találkozunk. Úgyhogy.. csá - intett és el is ment.
            - Cs.. áááá... - nyögtem utána pislogva a meglepettségtől, aztán végül bementem boldogan és közöltem anyával a hírt. Ő is örült, mert Így 2 felnőttkorú is lesz velem. Ő nagyon aggódós típus, tehát elsősorban a biztonságom érdekli. 
            - Örülök kicsim, hogy ilyen sok barátot szereztél. Kita valóban különös gyerek - mondta anyu mosogatás közben.
            - Höh.. különös? - gúnyosan nevettem - Nem tudom, mit látsz benne.. különös helyett inkább FURCSA. Nagy betűkkel.
            - Nem tudom, hogy látod, de.. amióta ismered, rengeteg új barátot szereztél. A többségük híres vagy gazdag .. és ezek a kapcsolatok a jövődben nagyon jól jöhetnek.
            - Hn... Nincs még kedvem felnőni - nyújtóztam, erre anyu forgatta a szemeit.
            - Pedig gyorsan telik az idő, és hamarosan az jön, hogy érettségizel, tehát kérlek szívem ülj neki a mateknak és gyakorolj kicsit - megvetően néztem anyára és morogva bementem a szobámba. Mi a fenének tanuljak már a suli végén? Nem fogok tudni javítani. 2-esre állok mindenhogy, és nem hiszem, hogy az utolsó 2 hétben dolgozatot fogunk írni. De nem baj, higgye csak azt, hogy tanulok.
            A szobámba beérve Kuro a lábamhoz dörgölődzött, mire felkaptam és magamhoz öleltem. Bekapcsoltam a laptopot és nyomtam halkan egy kis zenét, neten pedig London látnivalói után keresgéltem, hogy felírjam egy lapra, hova szeretnék eljutni. Elvégre itt az ideje tervezgetni, nem igaz?
            Az asztalon lévő mobilom hirtelen elkezdett rezegni. Eléggé megijesztett, mert épp nem ment semmilyen zene, a szobában sötét volt és csend. A kijelzőre néztem. Ismeretlen szám. Ezektől mindig félek, így nem igazán akartam felvenni, de végül mégis bevállaltam és a fülemhez emeltem.
            - Halló?