2. rész

            Óra után Kazuya szó nélkül kisétált a teremből. Egyből nagy hangzavar lett. A lányok nagy része csipázta az új tanárt, de mi, fiúk rendesen fel voltunk háborodva. Főleg én, joggal. Nem tudom, hogy leszek képes ennél a tanárnál tanulni..
            Ryu és én a menzára mentünk, bár én sosem eszek ott, de mindig elkísérem Ryut. Én magamnak szoktam csomagolni ebédet és itt fogyasztom el. Az új tanárt kezdtük el kibeszélni, amikor az illető épp elsétált mellettünk. Fel se tűnt, csak később. És ilyenkor mondtam magamban, hogy basszus, remélem nem hallott semmit. Jelentősen Ryura néztem aki inkább másfelé nézett bámészkodva. Kaja után az öltözők felé mentünk. Sok új emberrel találkoztam, de pár régi arccal is szembetaláltam magam. Jó volt őket látni. Igazából már nagyon hiányzott ez a közeg. Átöltöztünk és bementünk a csarnokba melegíteni. A palánkok fel voltak már állítva, az oldalsó hatalmas ablakokon beáramlott a fény és megvilágította a gyűrűt. Egy percre megálltam, mire Ryu nevetve nézett rám.
            - Csak nem bevillantak az emlékek?
            Szótlanul elkezdtem bemelegíteni, Ryu pedig sejtelmesen mosolygott. Egyszer csak az edzőt hallottam kiáltani. Megfordultam és láttam, ahogyan felém sétál.
            - Hiro.... Micsoda meglepetés! Szóval tényleg eljöttél. Nagyon örülök neked. Biztosan találkoztál már az új tagokkal - mondta az edzőbá boldogan, közben a tagok besétáltak - ebben az évben igazán sok tehetséget üdvözölhetünk magunk között. Remélem, emlékszel még, hogy kell játszani - kacsintott felém és a kispadhoz sétált. Elgondolkodva mértem végig a tanulókat. Több olyan is volt, aki tele volt izommal, a többiek vagy magasak voltak vagy gyorsaknak mutatkoztak. A kosárbadobás gyakorlásánál újra érezhettem, ahogy a lábam felemelkedik a talajról, és már akkor tudtam, hogy csont nélkül be fog menni. És így is lett. Elismerő és irigykedő pillantásokkal mértek végig, az edző meg a padon tapsolt. Kínos. Ryuhoz sétáltam.
            - Ember, nagyon állat vagy! Látod, erről a tehetségről beszéltem! Senki nem tud így ugrani - Ryu szavain elmosolyodtam és az egóm végülis örült a dicséretnek, mivel hogy 2 év után újra játszani, úgy, hogy elsőre bemegy csont nélkül.. Ez tényleg jó érzés. Amikor csak a háló hangját hallod és tudod, hogy mindenki figyelt téged. Ahogyan csinálod. Mégsem tudják lemásolni. Egyedi érzés.

            Az edzés elég rövid volt, csak az alapokat vettük át, én pedig megismerkedtem az új tagokkal. Közülük négy keltette fel az érdeklődésem. Egy izmos és magas srác, Dan, aki könnyen zsákol; egy középmagas, átlagos testŰ, de gyors fiú, Keita, aki jól véd; egy folyton viccelődő és jókedélyű srác, Mizuki, aki könnyen elveszi a labdát és gyorsan le is passzolja; végül Izumi, aki oldalról mindig bedobja és jó cseleket tud. Őket ajánlottam be az edzőnek, amikor megkérdezett róluk.
            Fura volt ma kosarazni. Ryu egész úton dumált hazafelé, hogy milyen boldog, hogy tag vagyok, meg hogy a lányok szeretik a kosaras fiúkat, satöbbi. Egy-egy mondatán felnevettem út közben, de fáradt voltam már a beszédhez is. Ő hamarabb lefordult, mint én. Nekem még sétálnom kellett egy kicsit. Mielőtt hazamentem, lementem a partra. (Ez az előnye, ha tengerpart mentén lévő városban élsz). Már kezdett lemenni a nap, de még azért világos volt. Lapos kavicsokat dobáltam a vízbe és gondolkodtam. Tavaly sok olyan barátom lett úszás kapcsán, akiket nem szeretnék elfelejteni.
            A hátam mögül lépéseket hallottam. Az illető mellém lépett, mire felé fordultam. Ő gyengéd mosollyal bólintott felém.
            - Rég láttalak Hiro...
            - Yuji? - pislogtam felé döbbenten.
            - Hallom, a kosár klubhoz csatlakoztál. Bevallom csalódtam, de mit is vártam volna tőled. Úgy tűnik menekülsz a kudarcok elől, nem igaz? - Yuji szavaira nem is válaszoltam, csak elfordultam, hogy elmenjek, de megfogta a csuklóm - Még nem egyenlítettünk, Hiro - leráztam magamról a kezét.
            - Viszlát Yuji - mondtam és haza indultam, magam mögött hagyva a tavalyi riválisom. Mikor gyorsan hátra pillantottam, már nem láttam ott. Gondoltam rá, hogy biztosan képzelődtem, de a kezét még mindig éreztem a csuklómon.
            Otthon lefürödtem és egyből ledőltem az ágyba. Kissé sokmindenen mentem keresztül ma. Fárasztó matek óra, új biosztanár, aki ki akar nyírni, "új" sportklub és ennek a tetejébe találkozás egy úszótársammal, aki ki nem állhat. Mondanom sem kell, hogy ma volt péntek 13-a.